HTML

Az élet csodái

Csupán két módon élhetjük életünket: az egyik szerint semmi sem számít csodának, a másik szerint minden az. Mindegy milyen borzasztónak látszik is az élet, könnyen lehet hogy a következő sarkon egy igazi nagy csoda vár rád.

Friss topikok

  • Mónika Kvacsány: Ez nagyon tetszik. Minden szó igaz. (2013.02.03. 11:15) Szeretni

Linkblog

Szeretni

2008.12.24. 21:03 :: Espoir (törölt)

Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Aki a legkedvesebb. Lelkünkhöz közelálló. Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni. A szeretet mélyebben van. Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben. A szeretet nem kötelesség, nem feladat. Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot. A szeretet: a szabadság jegyében áll. Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe. A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar. Úgy hívják: szabadság. Nincs benne kell és muszáj és az enyém és a tiéd. Nincs benne színjáték. Nincs hazugság. Nincs idő sem - mert ahogy egy életet leélhetek valakivel és nem szeretem - s egyetlenegyszer találkozok valakivel és szeretem. Az igazi szeretet feldúlhatja a világ rendjét... (Müller Péter )

1 komment

Minden napból ünnepet csinálj...

2008.12.23. 21:04 :: Espoir (törölt)

"Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel." /Márai Sándor/

Szólj hozzá!

Címkék: ünnep emberi varázs rendkívüli udvarias jóindulatú

Közel a Karácsony

2008.12.22. 16:38 :: Espoir (törölt)

Bár a hídon fények égnek Odalent a szőke folyón már hideg a tél Bár fönn a nép jár-kél, Odalent csak a csend zenél Fönn a fény Lenn az éj Mindjárt itt van Karácsony éj...

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony

Szeretni

2008.12.06. 18:37 :: Espoir (törölt)

Élni annyi mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és felröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni - és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás. Szeretni nem lehet hideg fejjel, fél szívvel, okosan, mert a szeretet olyan cselekvés, amely magában foglalja azt is, hogy őrültek vagyunk azért, akit szeretünk. Magyarul hiszünk benne, hinni pedig kizárólag feltétel nélkül lehet, különben számítgatunk - jól vagy rosszul - egyre megy. Ne számolj, ne kombinálj, csak TEDD. Mit jelent igazán szeretni? Szeretni - feltétel nélkül. Létezik feltétel nélküli szeretet - a gyermekkorban, mikor a csecsemőnek szüksége van RÁD. Amikor TE vagy érte a felelős. Létezik feltétel nélküli szeretet felnőttkorban is. Amikor tudatosan vállalod a szabadságot. Amikor TE vagy a felelős saját magadért, a tetteidért. Amikor elfogadsz valami olyasmit amiről nem tudod milyen lesz egy óra múlva, másnap, vagy a jövő héten, csak TESZED és nem szabsz feltételeket, nem gondolkodsz, elfogadod még azt is hogy hülyének néznek a szerelmedért. Ehhez persze két ember kell, mondom két EMBER, aki vállalja a kockázatot. De hidd el a bátorságodért megkapod a jutalmad. Mert a feltétel nélküliség ajándék mindkét félnek. A CSODA hogy le tudsz mondani saját önzésedről, csak ADSZ és ELFOGADSZ. Nem kérdezed mi volt tegnap, nem nézed mi lesz holnap. Egy hibája van így szeretni - erő kell hozzá és bátorság. Gyakran elég hozzá egy apró szikra és két lélek összetalálkozik, és csak egy szabály van, az is kimondatlan : Légy tudatában a szabadságodnak és add meg a másiknak az ő szabadságát. Fogadd el, ne akard a saját képedre formálni őt, értsd a csöndjeit, értsd a szavait. Hidd el létezik ilyen, és nem kell feltétlenül egymás hegyén-hátán élni ahhoz hogy ezt megtapasztald. Lehet a MÁSIK feled a világ MÁSIK felén is, akkor érezni fogod a jelenlétét. Gyakran közelebb van hozzád mint az aki melletted él, de egy másik világban.... A szeretet ünnepe minden nap kellene hogy legyen, egy érintés, egy ölelés, egy mosoly. Szerettél már úgy hogy fájt ? Ha igen, tudod miről beszélek :)

Szólj hozzá!

Címkék: csoda nélkül feltétel szeretni

A lótusz - a harmónia csodája

2008.11.07. 12:20 :: Espoir (törölt)

Az emberi szellem hasonlatos a lótuszvirághoz. Mint ahogy a lótusz a tavak és mocsarak iszapos fenekéről tör fel a víz felszínére, úgy sarjad ki az emberi szellem is az anyagi világ sötétjéből és úgy emelkedik föl a fény felé. És miként a lótusz a vizek felszínén szétterjeszti leveleit, majd pedig a napfény hatására kibontakoztatja szépséges virágát, úgy bontakozik ki a szellemi mivoltát felismerő emberi lélek is a magasabb világok fényénél a magasabb rendű erők hatására. De ehhez az szükséges, hogy - mint a lótusz - boldogan kitárjuk lelkünket a szellem napsugara előtt és hagyjuk, hogy a magasabb világokból szüntelenül leáradó fények érleljék bensőnket, miként a Nap sugarai a lótuszvirág szívét. Mikor tehát úgy érezzük, hogy lábunk elmerül a föld sarában, emeljük fel lótusz-szellemünket a legmagasabbhoz, ami számunkra létezik. Lelkünk már-már összecsukódó szirmai újra erőt, színt és szépséget nyernek majd tőle. / Reményik Sándor: A lótusz /

Szólj hozzá!

A szeretet

2008.10.30. 12:31 :: Espoir (törölt)

Ha közeledben van akit szeretsz, mintha melegebb lenne, mintha mindig sütne a Nap. A tárgyak mosolyogni kezdenek, a szoba ismerősebb lesz, az illatok kellemesebbek lesznek ha a közeledben van aki kedves neked. Az az összetéveszthetetlen jelenlét-érzés amikor az egykor idegen ismerőssé válik, amikor a jelenléte elvarázsolja a környezetedet - a szeretet biztos jele. Nem kell mindig a testi közellét. Minél valódibb a szeretet, annál távolabbra hat térben és időben. Ha rád gondolok és szeretlek, megjelenhet lelkedben az üzenetem. A város másik pontján is. Néha a Föld másik oldalán is. Veled történt már ilyen, hogy térben és időben elhatárolva egy távoli lélek jelen volt az életedben, néha több szeretetet közvetítve mint a közeledben lévők ? Megmagyarázhatatlan, mégis van ilyen :)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása